Sokk-bizonyíték Az elektrokonvulzív kezelés (ECT) talán a legtöbb vitát kiváltott pszichiátriai terápia. Számos támadás érte 70 éves története során, megkérdőjelezték hatékonyságát, súlyos mellékhatásokat, maradandó agykárosodást tulajdonítottak neki. Pedig a gondosan meghatározott indikációval, megfelelő technikai feltételekkel, altatásban és izomrelaxáció mellett, altatóorvos közreműködésével végzett ECT-nek helye van a modern pszichiátria terápiás repertoárjában. Az altatás és az izomrelaxáció bevezetése előtt végzett elektrokonvulzív kezelések félelemkeltő látványa és a gyakoribb szövődmények sokszor vezettek elutasításhoz. A pszichiátriával és az ECT-vel egyes országokban vissza is éltek. Részben erre volt válasz az antipszichiátriai mozgalom megszületése, amelynek ma is egyik fő célpontja az ECT. Mindez jelentős szerepet játszott a kezelés alkalmazásának időszakonkénti háttérbe szorulásában, de ezzel egy időben élénkítette is az ECT-vel kapcsolatos tudományos vizsgálatokat. Ennek eredményeként napjainkra mind a kezelés indikációjával, mind a szövődményekkel kapcsolatban kellően nagy mennyiségű információ gyűlt össze ahhoz, hogy a bizonyítékokon alapuló orvoslás követelményeinek is megfelelő ajánlásokat tudjunk megfogalmazni. Évente néhány száz beteg Az ECT-t egy 1992-es vizsgálat szerint az ország pszichiátriai osztályainak kétharmada alkalmazta, összesen 1605 beteg esetében, ami osztályonként átlagosan 25 beteget jelentett. Tízezer lakosra tehát 1,55 ECT-vel kezelt beteg jutott. A 2002-es adatok alapján az arány lényegesen csökkent: ebben az évben tízezer lakosra számítva már csak 0,31 volt. Az év során összesen 315 beteg (az 1992-es érték 19,6 százaléka) részesült ECT kezelésben. A kezelést használó osztályok száma 61-ről 34-re, az egy osztályon kezelt betegek száma 25-ről 9-re esett vissza.